A mi verdánk....

Nem akartam egyből írni róla, mert nagyon dühös voltam, de ez nem múlik....

Gondolom most mindenki sejti, hogy az ellopott kocsinkról lesz szó :(

Szerencsére velünk egészen ezidáig nem történt ilyen gyalázatos lopós-betörős dolog. De most úgy érzem egy láthatatlan közösség tagjai lettünk. Lehet, hogy furán hangzik, de kicsit olyan, mint az árvákkal lévő kimondatlan sorsközösség. Mi benne vagyunk, de nincs szabad regisztráció. Szerencsére....

A mi kocsink nemcsak gyönyörű volt, hanem nagyon okos is. Lehetett vele menőzni, 177 paci hajtotta és még a motort is rólam nevezték el. Csak egyszer hagyott cserben egy síelésen, de szerintem az is csak azért volt, mert a humora is remek volt és tudta, hogy a nővéremék kocsija is alattam szart be egy előző síelésen..... gondolta, hogy megviccel és ő is lerobban alattam (persze előtte volt check-upon). 

Az ember intimébe törnek be és zúzzák apróra. Tudom, hogy egy használati tárgyhoz nem szabad ennyire kötődni, de ez nem csak erről szól nekem/nekünk. És mi akkor is szeretünk kötődni tárgyakhoz, ha ez hülyeség... 

Nem csupán a mama irodája lakott benne (igen, tudjuk...nem okos dolog), meg a roki-kártyánk, meg a szép sál, a kis-törölköző, és a mama mind a 4 napszemcsije...de benne ott bújt meg egy csomó emlék is. És komolyan úgy érzem, hogy azt is elvitték. Még Pécsre is először a nyáron, az EFOTT-ra vele jöttünk le, és már akkor éreztem, hogy ide fogok járni.....

Én nem tudom, hogy kit mi visz rá arra, hogy kocsilopásból éljen, de ha nem gyógyszerre kell neki az a pénz (amit persze erősen kétlek), akkor.............és ez nem tűr sem nyomdafestéket, sem pixelt a képernyőtökön.

RÁRÓ hiányzol......

p.s: bocs fiúk akik a képen vagytok :)